Énekes, színész, szabadfoglalkozású előadóművész
1948. január 25.-én született Budapesten. Nős, felesége Kékesi Judit (1975-ben házasodtak össze). Lánya, Zsófia 1985-ben született. Fizikai munkásként kezdett el dolgozni az iskolaéveit követően, a „melós” élet mellett számos amatőr zenekarban is játszott: Irisz, Gambler Pop, Recorder, Gezarol és Pannónia. Az igazi áttörést 1974 jelentette, ebben az évben lett P. Mobil együttes énekese, melynek tagja maradt egészen 1979-ig, amikor is a Skorpió, a Mini és a P. Mobil tagjaiból alakult, Dinamit együttesbe igazolt át, amelynek 1982-es feloszlásáig volt a tagja. 1982-től 1986-ig a P. Box együttesben szerepelt. 1989-ben Menyhárt Jánossal és Homonyik Sándorral közösen megalapította az MHV zenekart. A név pikantériája, hogy akkoriban még létezett a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV, és ennek ellenére az MHV már magánkiadásban jelentette meg első lemezét. A rocktrió 1991-ben oszlott fel.
1986-1988: A Rockszínház tagja 1992-től a Madách Színház társulatának tagjaikidál
énekes, színész, szabadfoglalkozású előadóművész
1948. január 25.-én született Budapesten. Nős, felesége Kékesi Judit (1975-ben házasodtak össze). Lánya, Zsófia 1985-ben született. Fizikai munkásként kezdett el dolgozni az iskolaéveit követően, a „melós” élet mellett számos amatőr zenekarban is játszott: Irisz, Gambler Pop, Recorder, Gezarol és Pannónia. Az igazi áttörést 1974 jelentette, ebben az évben lett P. Mobil együttes énekese, melynek tagja maradt egészen 1979-ig, amikor is a Skorpió, a Mini és a P. Mobil tagjaiból alakult, Dinamit együttesbe igazolt át, amelynek 1982-es feloszlásáig volt a tagja. 1982-től 1986-ig a P. Box együttesben szerepelt. 1989-ben Menyhárt Jánossal és Homonyik Sándorral közösen megalapította az MHV zenekart. A név pikantériája, hogy akkoriban még létezett a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV, és ennek ellenére az MHV már magánkiadásban jelentette meg első lemezét. A rocktrió 1991-ben oszlott fel.
1986-1988: A Rockszínház tagja 1992-től a Madách Színház társulatának tagja
Díjai: -Az év énekese (1979, 1983) -eMeRTon-díj (1987, 1991) -Liszt Ferenc-díj (1998)
Szulák Andreával és Varga Miklóssal közösen ő énekelte a 1999-es Öttusa VB. himnuszát, a Légy te a bajnok-ot
Eleddig 11 nagylemezen, 4 kislemezen működött közre valamint 12 nagylemezen, mint meghívott előadó szerepelt. Hobbijai: labdarúgás, barkácsolás, filmezés, horgászat
|
További előadók az alábbi témakörben:
D
D
s
s
Charlie,
Csepregi Éva,
Csonka András,
D. Nagy Lajos,
Delhusa Gjon,
Dolly Roll,
Gergely Róbert,
Hevesi Tamás,
Homonyik Sándor,
Karda Beáta,
Koós János és Dékány Sarolta,
Mary Zsuzsi,
Nagy Feró,
Pa-Dö-Dö,
Pataky Attila,
Payer Öcsi,
Soltész Rezső,
Somló Tamás,
Szandi,
Szűcs Judith,
Varga Miklós,
Vikidál Gyula,
Vincze Lilla,
Zizi Labor,
Sipos F. Tamás,
Favágók,
Majsai Gábor
|
|
Pop-koncert
, , , D, s, , ,
Playback fél-playback fellépések, élő koncertek, sztárelőadók pop-rock kategóriában, napjaink sztárjai.
Humorista előadók
, , , D, s, , ,
Minden, ami vicces, poénos és humoros, vidámság, móka, kacagás egy helyen. Magyar humorista előadók műsorai.
Gyerek
, , , D, s, , ,
Zene, színház, interaktív foglalkozás, minden mennyiségben. Gyerekműsorok, kézműves foglalkozások, kiegészítő programok.
Mulatós
, , , D, s, , ,
Az idő múlásával a mulatós zene is átalakult, de a hangulata ugyanaz maradt. Tradicionális és modern mulatós előadók fellépései playback, fél-playback illetve élő koncert verzióban.
D.J-k
, , , D, s, , ,
Hazai és külföldi lemezlovasok, Dj-k közvetítése klubok, discok vagy akár zártkörű rendezvények részére.
Exclusive műsorok
, , , D, s, , ,
Ha valamilyen különlegességre, a megszokottaktól eltérőre vágyik nálunk megtalálja. Legyen szó akár egy vonós négyesről, coctail show-ról, vagy valamilyen látványos produkcióról.
Felfújható játékok
, , , D, s, , ,
Nem csak a gyermekek örömét szolgálhatják megrendelhető felfújható játékaink. Sok nevetés forrása lehet egy szabadtéri céges rendezvényen, a vízi foci pálya, vagy egy csapatépítő tréning alkalmával a felfújható akadálypályán botladozó cégvezetők látványa.
Folk műsorok
, , , D, s, , ,
Afrikától Írországig, a görög zenétől a cigányzenéig, nálunk mindent megtalál, bármilyen nemzetiségi műsorra is van szüksége.
Joyride+
, , , D, s, , ,
Egy rendezvény lebonyolításához szükséges technikai háttér biztosításában is állunk rendelkezésére.
Műsorvezetők
, , , D, s, , ,
Rendezvénye lebonyolításához szüksége van egy profi műsorvezetőre, vagy egy ismert személyre? Gondolja ki, kire van szüksége, és rendelje meg tőlünk!
Szórakoztató eszközök
, , , D, s, , ,
Legyen szó karaoke berendezésről, habgépről, Lökd meg a kecskét játékról, vagy Rodeó-bikáról, a Joyride számára semmi sem jelent problémát!
Underground
, , , D, s, , ,
Ha nem csak a megszokott hangzásra, nem csak a slágerekre, hanem valami másra, valami újra, frissebbre, netán valamilyen rétegműfajra van szüksége, jó helyen jár.
|
|
|