Joyride Koncert

Fellépések, mûsorok szervezése, elõadó-
mûvészek közvetítése, koncert- és mûsorszervezés

Rólunk , Feltételek , Elérhetõség

Nosztalgia / KFT / Biográfia
Szerzõdési- és megrendelési feltételeinkrõl itt tájékozódhat. Ügyfélszolgálat: +3630-781-5926 (Kocsán Petra)

KFT
25 éve alakult a KFT zenekar [Korlátolt Felelősségű Társaság] A 80-as évek magyar új hullámának meghatározó zenekara

A KFT zenekart 1981-ben alakította négy korábbi zenésztárs, iskolatárs ( Laár András, Bornai Tibor, II. Lengyelfi Miklós, Márton András ) és a véletlen szerencse. A zenekar rögtön a megalakulás évében két díjat nyert Magyarország akkori legnagyobb zenei eseményén, a Magyar Televízió Tánc- és Popdal Fesztiválján. Slágerük, a Bábu vagy akkori szokatlan hangzásával, a festett arccal, jelmezekben előadott bábu-szerű koreográfiával egycsapásra ismertté tette őket az egész ország előtt. A fesztivált követő négy hónapban kétszáz(!) hazai koncertmeghívásnak tettek eleget. Első slágerüket olyan meghatározó, a mai napi sokat játszott dalok követték, mint az Afrika és a Balatoni nyár.

A társaság vonzódása a színházi eszközök alkalmazása felé megnyilvánul a koncertekbe épített abszurd jelenetekben, versekben ami azóta is jellemzi őket , illetve egy zenés színdarab létrehozásában, aminek előadásaira a magyarországi mozgásszínház központjában, a Szkéné Színházban került sor.

Eredeti hangzás- és szövegvilágukkal sajátos magyar Új hullámot teremtettek, e stílus első számú zenekarának számítanak. Kilenc önálló albumot és több kislemezt jelentettek meg, más népszerű előadók kértek tőlük dalokat, dalszövegeket, kérték fel őket vendégszereplésre. Bornai Tibort a szakma 2001-ben az év szövegírójának választotta.

A KFT a színházi elemek mellett akárcsak Peter Gabriel vagy David Bowie előszeretettel alkalmazza az éppen megjelenő legújabb technikákat is. A nyolcvanas évek közepén már multimédia tartalmú számítógépes programot fejlesztettek egyik albumuk mellé. Az internet magyarországi megjelenése hajnalán, 1996-ban amikor az egész országban még csak egyetlen személy foglalkozott a domain nevek hivatalos bejegyzésével :-) Bál az Interneten (http://www.kft.hu/ilyenvolt/bal_volt/) címmel rendeztek nagyszabású koncertet a Budapest Sportcsarnokban tizenötezer néző előtt. A www.kft.hu volt az első országosan reklámozott domain név. Ezen a koncerten az internet segítségével valós időben festett számítógépes illusztrációt az óriás kivetítőre egy dalhoz Wahorn Andrásneves magyar képzőművész Los Angelesből, és énekelt szinkronban a zenekarral Hazel Connor énekesnő egy dublini (Írország) stúdióból. A lebonyolításban három ország telefontársasága és több neves számítástechnikai cég vett részt.

A harmadik évezred kezdetén, 2003-ban, Higiénikus ember című albumuk ősbemutatójára a világűrben került sor. Az amerikai Cosmic Call program keretében Sir Arthur C. Clarke, David Bowie, Greg Lake és Sally Ride űrhajós üzenetei mellett a KFT zenekar dalai, és egy, a földönkívülieknek szóló Földönbelüli kommunikáció című, 30 másodperces videóüzenetük is útnak indultak a Naprendszeren túlra. Az adásra július 5-én került sor egy óriási, 70 méter átmérőjű rádiócsillagászati antennával az ukrajnai Jevpatorijából.

A KFT elsősorban Magyarországon koncertezik, bár turnéztak a környező országokban Hazel O Conorral akivel két közös dalt is megjelentettek, jártak Kubában, néhány európai országban és az Egyesült Államokban, egy alkalommal felléptek a Los Angelesi Street Scene Fesztiválon. A kilencvenes évek eleje óta csak ritkán jelenik meg a zenekar, időnként évek telnek el két fellépés között. Jelenleg új albumon dolgoznak az eredeti felállásban.


További elõadók az alábbi témakörben:

Charlie
Hozzászólások, Diszkográfia, Biográfia
A Tátrai Band-del dolgozott, első szólóalbuma Charlie címmel 1994 tavaszán került a boltokba. Ezt további sikeralbumoik követték és követik napjainkban is...

Csepregi Éva
Zenei karrierjét a Neoton együttes tagjaként alapozta meg, a "Família" feloszlása után az Éva Neoton, illetve szóló pályafutása hozta számára a további sikereket. Rendszeres fellépő volt a Ruttkai Éva Színházban játszott daraboknak.

Delhusa Gjon
16 évesen robbant be a könnyűzenei életbe a Hegyek lánya című dallal. Az egyik legsikeresebb előadóvá vált, szinte minden napja fellépéssel volt betáblázva itthon éppúgy, mint a környező országokban. Több külföldi énekes kérte fel dalok komponálására, amiket sikeresen teljesített.

Demjén Ferenc
Demjén Ferenc az egyik, ha nem a legnépszerűbb magyar énekes, 1967 óta a magyar rockzene egyik meghatározó alakja.

Dolly Roll
Az együttes 1983-ban, a Hungária átalakulásával jött létre. Dalaik főleg a hatvanas évek olasz slágereire emlékeztetnek.

Edda
Az együttes tavaly ünnepelte 25 éves jubileumát, sikerük titka hitelességükben rejlik. Ha számokkal akarjuk jellemezn az elmúlt negyed évszázadot: 25 aranylemez, 4 platina album, 2 gyémántlemez...

Fenyő Miklós
Énekes, billentyűs, zeneszerző, szövegíró, menedzser.1967-ben megalapította a Hungária együttest. Több mint 20 éve tartó szólókarrierje alatt számos díjat gyűjtött be szakmai elismertsége jeléül.

Kovács Kati
Énekes- és színésznő. Az 1965-ös Ki Mit Tud? megnyerésével robbant be a köztudatba. További táncdalfesztiválok első helyezésével a háta mögött kapta filmszerepeit és nyert el számos díjtat a közönség és a szakma elismerése jeleként.

Nagy Feró
Énekes, gitáros, zeneszerző. 1970-től 1981-ig a Beatrice frontembere, ezt követően szólókarrierbe kezd és gyakran találkozthatunk vele szíházi darabokban is.

Republic
"Kellő helyen és időben született".Az új Zenekar egy csapásra sikeres lett, azonnal lemezszerződést kaptak. A legjobb Republic hagyományú zenei elem: az a fajta ötvözet, amelyben a punk, a hardrock és a beat legprogresszívebb motívumai a meghatározó zenei megoldások.

Szikora Róbert és az R-GO
Hozzászólások, Diszkográfia, Biográfia
Az előadót a Hungária együttes dobosaként ismerhette meg a nagyérdemű. Miután kivált onnan, megalapította az R-Go-t, ami napjainkra számos díjat és elismerést tudhat magáénak, azóta is töretlenül öregbítve az együttes és Szikora Robi hírnevét.

KFT
Hozzászólások, Diszkográfia, Biográfia

Első Emelet
Az Első Emelet visszatért! A ’80-as évek egyik legnépszerűbb csapata újra a húrok közé csap, és 2009-től ismét bekapcsolódik a hazai könnyűzenei élet vérkeringésébe.

Ámokfutók
Biográfia, Diszkográfia
Az Ámokfutók, magyar könnyűzenei együttes egyik legismertebb dala a Szomorú szamuráj. Kozso gitáros-énekesként kezdte pályafutását egy rockzenekarban, mellyel több tehetségkutató versenyt is megnyert.

Apostol
Biográfia, Diszkográfia

Bestiák

Korda György és Balázs Klári
Mindketten aktív résztvevői a könnyűzenei életnek, a '80-as évek óta duettben szerepelnek. A mai napig szórakoztatják öregek és fiatalok tömegeit.

Dinamit
 A Dinamit magyar rockegyüttes, amely 1979-ben alakult supergroupként: Vikidál Gyula a P. Mobilból, Németh Alajos a Miniből, Szűcs Antal Gábor, Papp Gyula és Németh Gábor a Skorpióból érkezett. Bár tehetséges zenészek alkották, megítélésére rányomta a bélyeget, hogy sokan „állami rockzenekarnak” titulálták.

Mystery Gang
Hitelesen hozzák a kor manírjait, stílusuk színes, a rockabilly és a rock and roll mellé bejött a garage és a modern nagyváros lüktetését hozó jungle hatás is.

Csonka András, D. Nagy Lajos, Gergely Róbert, Hevesi Tamás, Pataky Attila, Soltész Rezső, Szandi, Szűcs Judith, Varga Miklós, Vikidál Gyula, Vincze Lilla, Majsai Gábor

Joyride Koncert, Tel.:+3630-781-5926
1213, Budapest, Denevér u. 8., joyride@joyride.hu, Mûsorszervezés