Zenész, énekes
1951. július 2-án született Miskolcon. Civil szakmája szerint, üzemmérnök. Egy fia van, Gergő, aki 1976-ban született. 1974-ben alapította meg az Edda Műveket, amellyel ez idáig 20 arany-, 2 platina- és egy gyémántlemezt gyűjtött be.
1998-ban jelent meg első szólólemeze Dáridó címmel, rajta a legjobb magyar slágerekkel, természetesen Patakys stílusban.
1999-ben jelent meg második szólóalbuma, Csupaszív címmel, amelyen olyan világslágereket énekel magyarul, mint Cher Believe-je, vagy Lou Bega Mambo No. 5-ja. - Alapi István - gitárok - Gömöry Zsolt - billentyűs hangszerek, vokál - Hetényi Zoltán - dobok - Kicska László - basszusgitár - Pataky Attila - ének
1974-ben Miskolcon alakult meg a zenekar. Alapító tagok: Pataky Attila, Slamovits István, Barta Alfonz, Zselenc László, Csapó György. 1978-ban a Piramis előzenekaraként a Budai Ifjúsági Parkban koncertezhetek először több ezer ember előtt. A következő évben a Közgázon, a Rock-reflektor című műsor keretében léptek fel. Hamar népszerűvé váltak a fiatalok körében romantikus, populáris rockzenéjükkel. 1980-ban jelent meg első nagylemezük, öt dallal szerepeltek az Ifjúsági Magazin slágerlistáján, ebben az évben vált ki az együttesből Barta Alfonz. 1981-ben jelent meg második nagylemezük a Ballagás című film betétdalával. 1983-ban úgy tűnt, hogy a zenekar feloszlik. 1988-ra sikerült ismét igazi csapattá koválcsolnia Patakynak az együttest ekkor Donászy Tibor (dobok), Alapi István (gitár), Pethő Gábor (basszusgitár) és Gömöry Zsolt (billentyűs hangszerek) játszottak az Eddában. |
További előadók az alábbi témakörben:
D
D
s
s
Soltész Rezső,
Somló Tamás,
Szandi,
Szűcs Judith,
Varga Miklós,
Vikidál Gyula,
Vincze Lilla,
Zizi Labor,
Sipos F. Tamás,
Favágók,
Majsai Gábor,
Charlie,
Csepregi Éva,
Csonka András,
D. Nagy Lajos,
Delhusa Gjon,
Dolly Roll,
Gergely Róbert,
Hevesi Tamás,
Homonyik Sándor,
Karda Beáta,
Koós János és Dékány Sarolta,
Mary Zsuzsi,
Nagy Feró,
Pa-Dö-Dö,
Pataky Attila,
Payer Öcsi
|
|
Pop-koncert
, , , D, s, , ,
Playback fél-playback fellépések, élő koncertek, sztárelőadók pop-rock kategóriában, napjaink sztárjai.
Humorista előadók
, , , D, s, , ,
Minden, ami vicces, poénos és humoros, vidámság, móka, kacagás egy helyen. Magyar humorista előadók műsorai.
Gyerek
, , , D, s, , ,
Zene, színház, interaktív foglalkozás, minden mennyiségben. Gyerekműsorok, kézműves foglalkozások, kiegészítő programok.
Mulatós
, , , D, s, , ,
Az idő múlásával a mulatós zene is átalakult, de a hangulata ugyanaz maradt. Tradicionális és modern mulatós előadók fellépései playback, fél-playback illetve élő koncert verzióban.
D.J-k
, , , D, s, , ,
Hazai és külföldi lemezlovasok, Dj-k közvetítése klubok, discok vagy akár zártkörű rendezvények részére.
Exclusive műsorok
, , , D, s, , ,
Ha valamilyen különlegességre, a megszokottaktól eltérőre vágyik nálunk megtalálja. Legyen szó akár egy vonós négyesről, coctail show-ról, vagy valamilyen látványos produkcióról.
Felfújható játékok
, , , D, s, , ,
Nem csak a gyermekek örömét szolgálhatják megrendelhető felfújható játékaink. Sok nevetés forrása lehet egy szabadtéri céges rendezvényen, a vízi foci pálya, vagy egy csapatépítő tréning alkalmával a felfújható akadálypályán botladozó cégvezetők látványa.
Folk műsorok
, , , D, s, , ,
Afrikától Írországig, a görög zenétől a cigányzenéig, nálunk mindent megtalál, bármilyen nemzetiségi műsorra is van szüksége.
Joyride+
, , , D, s, , ,
Egy rendezvény lebonyolításához szükséges technikai háttér biztosításában is állunk rendelkezésére.
Műsorvezetők
, , , D, s, , ,
Rendezvénye lebonyolításához szüksége van egy profi műsorvezetőre, vagy egy ismert személyre? Gondolja ki, kire van szüksége, és rendelje meg tőlünk!
Szórakoztató eszközök
, , , D, s, , ,
Legyen szó karaoke berendezésről, habgépről, Lökd meg a kecskét játékról, vagy Rodeó-bikáról, a Joyride számára semmi sem jelent problémát!
Underground
, , , D, s, , ,
Ha nem csak a megszokott hangzásra, nem csak a slágerekre, hanem valami másra, valami újra, frissebbre, netán valamilyen rétegműfajra van szüksége, jó helyen jár.
|
|
|