A rockzenében az énekesé a főszerep. Pedig csapatmunkáról van szó, de hiába: ha a frontember nem tudja hitelesen képviselni a zenekar gondolatvilágát, a közönség számára érdektelenné válik az egész banda és zenéje. D. Nagy Lajos már a Rolls Frakcióban bizonyította, hogy képes megfelelni az elvárásoknak. Nyilván ezért esett rá a választás 1985-ben, amikor Nagy Feró távozott a Bikiniből. Azóta pedig összeforrt a neve a zenekaréval.
A Bikini legnagyobb sikereit már D. Nagy Lajossal érte el. Az 1992-ben törvényszerűen bekövetkező búcsú után több tag tűnt el szem elől, Lajos lépéseiről azonban továbbra is tudhatott a nagyközönség. Régi rollsos társával, Trunkos Andrással D. Nagy és a Frakció néven két albumot készített, majd szólólemeze jelent meg, Monokini címmel. "Sokat koncerteztem a három album anyagával" - emlékezett 1997-ben, a Bikini visszatérésekor. "Persze Bikini-számokat is játszottam a bulikon, elvégre nem tehettem meg, hogy például az Adj helyet nélkül menjen le a buli. Megdöbbentett, mennyire él az emberekben a Bikini. Az emlékek sokkal elevenebben élnek és dolgoznak bennük, mint azt gondoltam volna. Mert azt hittem, hogy ebben a felgyorsult világban elég két év és elfelejtenek minket. De nem: a Bikini ma is sokaknak jelent valamit. S nem is keveset." |
További előadók az alábbi témakörben:
D
D
s
s
Charlie,
Csepregi Éva,
Csonka András,
D. Nagy Lajos,
Delhusa Gjon,
Dolly Roll,
Gergely Róbert,
Hevesi Tamás,
Homonyik Sándor,
Karda Beáta,
Koós János és Dékány Sarolta,
Mary Zsuzsi,
Nagy Feró,
Pa-Dö-Dö,
Pataky Attila,
Payer Öcsi,
Soltész Rezső,
Somló Tamás,
Szandi,
Szűcs Judith,
Varga Miklós,
Vikidál Gyula,
Vincze Lilla,
Zizi Labor,
Sipos F. Tamás,
Favágók,
Majsai Gábor
|
|
Pop-koncert
, , , D, s, , ,
Playback fél-playback fellépések, élő koncertek, sztárelőadók pop-rock kategóriában, napjaink sztárjai.
Humorista előadók
, , , D, s, , ,
Minden, ami vicces, poénos és humoros, vidámság, móka, kacagás egy helyen. Magyar humorista előadók műsorai.
Gyerek
, , , D, s, , ,
Zene, színház, interaktív foglalkozás, minden mennyiségben. Gyerekműsorok, kézműves foglalkozások, kiegészítő programok.
Mulatós
, , , D, s, , ,
Az idő múlásával a mulatós zene is átalakult, de a hangulata ugyanaz maradt. Tradicionális és modern mulatós előadók fellépései playback, fél-playback illetve élő koncert verzióban.
D.J-k
, , , D, s, , ,
Hazai és külföldi lemezlovasok, Dj-k közvetítése klubok, discok vagy akár zártkörű rendezvények részére.
Exclusive műsorok
, , , D, s, , ,
Ha valamilyen különlegességre, a megszokottaktól eltérőre vágyik nálunk megtalálja. Legyen szó akár egy vonós négyesről, coctail show-ról, vagy valamilyen látványos produkcióról.
Felfújható játékok
, , , D, s, , ,
Nem csak a gyermekek örömét szolgálhatják megrendelhető felfújható játékaink. Sok nevetés forrása lehet egy szabadtéri céges rendezvényen, a vízi foci pálya, vagy egy csapatépítő tréning alkalmával a felfújható akadálypályán botladozó cégvezetők látványa.
Folk műsorok
, , , D, s, , ,
Afrikától Írországig, a görög zenétől a cigányzenéig, nálunk mindent megtalál, bármilyen nemzetiségi műsorra is van szüksége.
Joyride+
, , , D, s, , ,
Egy rendezvény lebonyolításához szükséges technikai háttér biztosításában is állunk rendelkezésére.
Műsorvezetők
, , , D, s, , ,
Rendezvénye lebonyolításához szüksége van egy profi műsorvezetőre, vagy egy ismert személyre? Gondolja ki, kire van szüksége, és rendelje meg tőlünk!
Szórakoztató eszközök
, , , D, s, , ,
Legyen szó karaoke berendezésről, habgépről, Lökd meg a kecskét játékról, vagy Rodeó-bikáról, a Joyride számára semmi sem jelent problémát!
Underground
, , , D, s, , ,
Ha nem csak a megszokott hangzásra, nem csak a slágerekre, hanem valami másra, valami újra, frissebbre, netán valamilyen rétegműfajra van szüksége, jó helyen jár.
|
|
|