Joyride Koncert

Fellépések, mûsorok szervezése, elõadó-
mûvészek közvetítése, koncert- és mûsorszervezés

Rólunk , Feltételek , Elérhetõség

Nosztalgia / Soltész Rezső / Biográfia
Szerzõdési- és megrendelési feltételeinkrõl itt tájékozódhat. Ügyfélszolgálat: +3630-781-5926 (Kocsán Petra)

Soltész Rezső
Soltész Rezső szólókarrierje 1981-ben indult, köszönhetően a táncdalfesztiválnak. Itt érte el azt az átütő sikert, melynek eredményeképpen három egymást követő évben (1982-83-84) az év énekese lett, melyet a legnagyobb kritikus, a közönség szavazott meg neki.

Első szólólemeze 1982-ben jelent meg, amelyen szerepelt a már legendássá vált "Szóljon hangosan az ének". Ez a lemez 450.000 példányszámban kelt el.
1996-ig bezárólag Soltész Rezső 10 albumot készített és több mint másfél millió hanghordozót adott el.

Szólóénekesi karrierjének aktív részét 1981-ben kezdte és az első nagy korszak 1993-ig tartott. Ezután hosszú ideig nem készített lemezt, de kapcsolata a közönséggel ezek után is megmaradt. A közönség szeretetét azonban folyamatosan érezhette, hiszen fellépésein mindig nagy sikert aratott.

Időközben sikeres üzletember lett, céget vezet, vagyis igazán sokoldalú ember.

Az új lemez elkészítésének gondolata a BMG-től jött. A lemez felvétele során igazi zenészbarátság alakult ki Soltész Rezső és Berkes Gábor között.
A lemezen gyönyörű romantikus dalok szólalnak meg, többek között Richard Clayderman-tól a már jól ismert dallamos "Végre rád találtam" c. dal.

Charlie, Csepregi Éva, Delhusa Gjon, Demjén Ferenc, Dolly Roll, Edda, Korda György és Balázs Klári, Kovács Kati, Nagy Feró, Republic, Szikora Róbert és az R-GO, KFT, Első Emelet, Ámokfutók, Apostol, Bestiák, Dinamit, Mystery Gang

Csonka András, D. Nagy Lajos, Gergely Róbert, Hevesi Tamás, Pataky Attila, Soltész Rezső, Szandi, Szűcs Judith, Varga Miklós, Vikidál Gyula, Vincze Lilla, Majsai Gábor

Joyride Koncert, Tel.:+3630-781-5926
1213, Budapest, Denevér u. 8., joyride@joyride.hu, Mûsorszervezés