Két vidám személyiség, Lang Györgyi és Falusi Mariann alapította meg a duót 1988-ban.
A két színésznõ A rémségek kicsiny boltja címû musicalban szerepelt együtt és összebarátkoztak.
Nem fontos, hogy hány évesek. Állításuk szerint nekik nincs koruk.
1988-ban léptek fel együtt elõször az Interpop Fesztiválon.
Ennek a fesztiválnak köszönhetik népszerûségüket és elsõ albumukat (Pa-Dö-Dő I.).
1990-ben jelenik meg második albumuk, melyrõl a Bye-Bye Szása címû dal óriási sláger lett.
Háromszor léptek fel a cannes-i Midem fesztiválon.
1998-ban jelent meg kilencedik nagylemezük, amely a zenekar tízéves fennállása alkalmából készült.
A hölgyek kissé molettek; rövid, színes a hajviseletük, és szinte mindig bakancsot hordanak.
Friderikusz Sándornak egyszer azt nyilatkozták, hogy azért nem hordanak kis hajtincset, mert arra már ott van Kozso.
1999-ben A lányok angyalok címmel szórakoztató sorozatot indítottak a TV2-n.
A lányok versenysúlya 400 kg! (Ezt folyamatosan szinten tartják)
58-as méretû fehérnemût hordanak mind a ketten.
Maguk írják dalszövegeiket és néha saját maguk producerei.
2000. Megjelenik tizedik albumuk Vi Ár Femili címmel. (Saját maguk adták ki)
Évrõl évre látványos koncertekkel szórakoztatják a közönséget.
Harmadik helyen végeztek egy internetes szavazáson, ahol az elmúlt évek legszimpatikusabb magyar énekesnõire szavazhattak az olvasók.
Mindketten egy kicsit pánikbetegek.
Kutyáikat nagyon is kényeztetik, még egy szponzoruk is van, aki öltözteti a drága ebeket
|
Charlie, Csepregi Éva, Delhusa Gjon, Demjén Ferenc, Dolly Roll, Edda, Korda György és Balázs Klári, Kovács Kati, Nagy Feró, Republic, Szikora Róbert és az R-GO, KFT, Első Emelet, Ámokfutók, Apostol, Bestiák, Dinamit, Mystery Gang
Csonka András,
D. Nagy Lajos,
Gergely Róbert,
Hevesi Tamás,
Pataky Attila,
Soltész Rezső,
Szandi,
Szűcs Judith,
Varga Miklós,
Vikidál Gyula,
Vincze Lilla,
Majsai Gábor
|