Joyride Koncert

Fellépések, mûsorok szervezése, elõadó-
mûvészek közvetítése, koncert- és mûsorszervezés

Rólunk , Feltételek , Elérhetõség

Mulatós / Csonka András / Biográfia
Szerzõdési- és megrendelési feltételeinkrõl itt tájékozódhat. Ügyfélszolgálat: +3630-781-5926 (Kocsán Petra)

Csonka András
A Bak jegyében, egészen pontosan 1965. január 16-án született, reggel 8 óra 56 perckor. Saját bevallása szerint kicsi korától kezdve színésznek készült. Rövid ideig ugyan szeretett volna fodrász lenni, de aztán hirtelen nagyon megnőtt (ma 188 cm), úgyhogy lebeszélték róla. Néhány hétig, pedig semmi másra nem vágyott, mint arra, hogy vezethesse Budapest egyik különleges járművét, a budai hegyekben közlekedő piros fogaskerekű vasutat.

A színészet iránti vonzódása azonban mindennél erősebbnek bizonyult, talán nem véletlenül, hiszen András édesapja is sikeres színművész volt s így ő már gyermekkorában is beleszimatolhatott a színház varázsos világába. Első művészi próbálkozásai még otthon zajlottak, a bárszekrény tükrös polcánál, ahol is bábelőadásokat vezetett elő családja számára, a gimnáziumban viszont már tagja volt az ottani színjátszó körnek, s így nem is vezethetett máshová az útja, mint a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahová viszont csak harmadik nekifutásra vették fel. András addig sem pocsékolta idejét, szorgalmasan látogatta a Nemzeti Színház Stúdióját, amúgy előtanulmányként. Végül is 1990-ben szerzett színészdiplomát a Főiskolán, s ezután rögtön szerződés várta az egyik budapesti színháznál, a Vidám Színpadon, ahol azóta is számos vígjátékban nevettette már a közönséget. 1991-ben viszont hivatalos munkahelye a Magyar Televízió akkor indult szappanoperája, a Família KFT. lett, amely egy meglehetősen bolondos életű család mindennapjait és kalandjait mutatta be hét éven keresztül nagy-nagy sikerrel.

Ebben András Picit játszotta, a család fiának s lányának házibarátját. Ez a szerep hihetetlen népszerűséget, rengeteg élményt és szeretetet adott neki, nem beszélve új becenevéről, a Piciről, amely a Famíliás évek alatt ragadt rá. András ez idő alatt szorgalmasan járt énektanárhoz is, s tudását kamatoztatta a Grease, a Hair, és a Kapj el! (They are playing our song) c. musicalek főszerepeiben is. Majd Budapesten, az Operettszínházban és a Győri Nemzeti Színházban is rock and roll-hangulatba került, hiszen remek szerepet kapott a Hotel Menthol című rock and roll-musicalben. Persze ez idő alatt sem tétlenkedett: Győrben a Hello, Dolly! c. musicalben játszott, Szegeden, pedig a Csókos asszony c. operettben. Ez utóbbi díjat is hozott számára, a 2000-es év Operett találkozójának legjobb táncoskomikusi díját nyerte el. Jelenleg is újabb bemutatóra készül, a Funny Girl egyik fontos szerepét játssza majd ősztől az újjáépült Budapesti Operettszínházban.
Régi vágya volt, hogy prózai és zenés szerepei mellett más területeken is kipróbálhassa magát. Ezek az álmai szép sorban mind valóra is váltak. Gyerekkori vágya volt az is, hogy egyszer lehessen egy önálló lemeze. 1997. őszére ez a terv is valóra vált, első albumának az "Egy pici szerelem" címet adta, s ezen a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek slágerei, úgymond az ő kamaszkorának legszebb dalai közül válogatott. A lemez fantasztikus tempóban, a megjelenést követő egy hónapon belül aranylemez lett, videóklipjét naponta többször vetítették a nézők kívánsága alapján. 1998-ban jött a folytatás, egyelőre szintén feldolgozásdalokkal, hiszen még annyi kedvenc dala van! 2001. február 14-én viszont már egy olyan album jelent meg, amelyen új szerzemények váltogatják egymást nagy kedvencekkel. A Ding-dong hamar a rajongók szívébe lopta magát, előkelő helyet biztosítva András harmadik albumának a hivatalos: lemezkiadói listán is.

2003 nyarán jelent meg legutóbbi, "Ha szerelem nincs, nincs boldogság" című lemeze, mely követi az előző albumok legjobb hagyományait.

A műsorvezetés szintén szerepelt Csonka András álmai között. Kipróbálhatta magát a Magyar Rádió éjszakai műsorának mikrofonjánál is, illetve az egyik legnépszerűbb magyar televíziós show-man vendég műsorvezetőjeként is. Ezeknek a sikereknek aztán a megkoronázása lett az, hogy 1997. végén felkérést kapott, hogy legyen ő az állandó műsorvezetője a TV 2 KIFUTÓ c. produkciójának, amely népszerűségét még tovább növelte. Rövid képernyős szünet után máris jött a következő felkérés, így András 2000. tavaszától tagja lett az RTL Klub Reggeli vidám műsorvezetői csapatának is. Népszerűsége töretlen, ő mégsem változik. Továbbra is lelkesen, szeretettel teszi a dolgát, amelyből számára szinte soha nincsen

3+2, Aradszky László, Lagzi Lajcsi, Matyi és a hegedűs, Mc Hawer & Tekknő, Bangó Margit, Románcok (Jolly és a Románcok)

Sólymos Tóni, Nótár Mary, Stefano, Balázs Pali, Bódi Guszti és a Nagyecsedi Fekete Szemek, Capuccino, Csocsesz, Dupla Kávé, Füstifecskék, Kacor Feri, Kadlott Karcsi, Kredenc, Márió, Postás Józsi

Joyride Koncert, Tel.:+3630-781-5926
1213, Budapest, Denevér u. 8., joyride@joyride.hu, Mûsorszervezés