Bár a V.I.P. együttes 2001. április 13.-án végleg elbúcsúzott rajongóiktól, az együttes két tagja, a Rakonczai testvérek, azaz Imi és Viktor továbbra is együtt zenélnek.
Az új duó R-Port névre hallgat.
Dalaik, csakúgy, mint a V.I.P. slágerei, a dallamos popzene világába kalauzolja rajongóikat, természetesen kicsivel másabb életérzéssel és mondanivalóval teli.
A szövegek nagy részét a V.I.P. volt koreográfusa Peet jegyzi.
Az Akarom, hogy rám találj című dalukkal óriási sikereket értek el, ami nem is csoda, hisz valóban profi munkáról van szó, ugyanis az utómunkálatokat a Világ egyik legjobb hangstúdiójában a hollywoodi Future Disc Systems -ben végezték.
Csakúgy mint a második maxijukét is, amely a Fáj címet viseli. Ez utóbbi kislemez október elején jelent meg, amelyhez természetesen videóklipet is forgattak.
Nagylemezük 2001. nyár végén jelent meg Akarom, hogy rám találj címmel.
Új albumuk előfutáraképp 2003 novemberében jelent meg Halló! című kislemezük.
|
További előadók az alábbi témakörben:
D
D
s
s
Supernem,
Betty Love,
Szabó Leslie,
Bikini,
Szekeres Adrienn,
Bon-Bon,
Tóth Vera,
Club 54,
Unique,
Cool Garden,
V-Tech,
Crystal,
Sunny,
Dopeman,
Igni,
Gaabriel,
Bálint Ádám,
Gál Csaba Boogie,
Gino,
Galambos Dorina,
Segio Santos,
Ganxsta Zolee,
Ivan,
Retroshow az ex Hip Hop Boyz tagokkal,
Kamikaze,
Inflagranti,
Ricky,
Kefír,
Inti és a Pura Vida,
Kerozin,
Kozmix,
Kozsó és az Ámokfutók,
Krisz Rudi,
Ladánybene 27,
Lados Zsuzsi,
Marót Viki és a Nova Kultúr,
Mester Tamás,
Mujahid Zoli,
Neotones,
Pál Tamás,
Pflum Orsi,
Animal Cannibals,
R-Port,
Auth Csilla,
Re-tech,
Baby Gabi,
Romantic,
Back II Black,
Rony,
Bartók Eszter,
Roy & Ádám,
Bery,
Sub Bass Monster,
Best Of Danubius
|
|
Nosztalgia
, , , D, s, , ,
A 70-es, 80-as, 90-es évek retro zenei stílusa népszerű művészek előadásában.
Gyerek
, , , D, s, , ,
Zene, színház, interaktív foglalkozás, minden mennyiségben. Gyerekműsorok, kézműves foglalkozások, kiegészítő programok.
Humorista előadók
, , , D, s, , ,
Minden, ami vicces, poénos és humoros, vidámság, móka, kacagás egy helyen. Magyar humorista előadók műsorai.
Mulatós
, , , D, s, , ,
Az idő múlásával a mulatós zene is átalakult, de a hangulata ugyanaz maradt. Tradicionális és modern mulatós előadók fellépései playback, fél-playback illetve élő koncert verzióban.
D.J-k
, , , D, s, , ,
Hazai és külföldi lemezlovasok, Dj-k közvetítése klubok, discok vagy akár zártkörű rendezvények részére.
Exclusive műsorok
, , , D, s, , ,
Ha valamilyen különlegességre, a megszokottaktól eltérőre vágyik nálunk megtalálja. Legyen szó akár egy vonós négyesről, coctail show-ról, vagy valamilyen látványos produkcióról.
Felfújható játékok
, , , D, s, , ,
Nem csak a gyermekek örömét szolgálhatják megrendelhető felfújható játékaink. Sok nevetés forrása lehet egy szabadtéri céges rendezvényen, a vízi foci pálya, vagy egy csapatépítő tréning alkalmával a felfújható akadálypályán botladozó cégvezetők látványa.
Folk műsorok
, , , D, s, , ,
Afrikától Írországig, a görög zenétől a cigányzenéig, nálunk mindent megtalál, bármilyen nemzetiségi műsorra is van szüksége.
Joyride+
, , , D, s, , ,
Egy rendezvény lebonyolításához szükséges technikai háttér biztosításában is állunk rendelkezésére.
Műsorvezetők
, , , D, s, , ,
Rendezvénye lebonyolításához szüksége van egy profi műsorvezetőre, vagy egy ismert személyre? Gondolja ki, kire van szüksége, és rendelje meg tőlünk!
Szórakoztató eszközök
, , , D, s, , ,
Legyen szó karaoke berendezésről, habgépről, Lökd meg a kecskét játékról, vagy Rodeó-bikáról, a Joyride számára semmi sem jelent problémát!
Underground
, , , D, s, , ,
Ha nem csak a megszokott hangzásra, nem csak a slágerekre, hanem valami másra, valami újra, frissebbre, netán valamilyen rétegműfajra van szüksége, jó helyen jár.
|
|
|