Az együttest két barát alakította, jelesül Karlovits Zsolt és Fenyvesi Attila. 1997-ben egy nagy álmokkal, és reményekkel teli fiatalember besétált a Zeneakadémia előterébe és kihelyezett egy felhívást: Zenei produkcióhoz kreatív zenésztársat keresek. Az abban az évben kürt szakon diplomázó Attila, olvasva a hirdetést, úgy döntött felhívja a kiírt telefonszámot, hiszen egy amatőr, hobbyként működő rock zenekar énekeseként ő is effajta ambíciókat dédelgetett. A megismerkedés nehézségein túlesve könnyen jöttek az első lépések, hiszen Zsolt már rendelkezett a kellő zenekar alapítási, Attila pedig a zenei tapasztalattal amellyel elkezdődhetett a munka. 1999-ben Karlo előző zenekara a Mondd te Carlo még érvényben lévő előszerződése, amely a BMG kiadóhoz kötötte a vadonatúj formációt, és ez bizonyos mértékig meghatározta az elkészülendő lemez stílusát. Bár ennél a kiadónál nem sikerült újabb kislemezt megjelentetni, a féléves szerződés lejárta után a Bármit megtennék c. album kész anyagával házalva már könnyebb volt új partnert találni. 2000-ben az EMI-al kötött szerződés már öt évre szólt, és innentől kezdve elkezdődhetett az igazi kemény munka. Az időszak többnyire dominánsan a német piac által meghatározott ízlésvilága, és a Magyarországon tevékenykedő lemezcégek hegemón uralma populárisra sikeredett alaphangot adott az első albumhoz, amely nagyon sok lemondás, sikertelenség, és áldozat árán, de legalább saját kútfőből készült el. A hangszerelések, a zenék, a dalszövegek, a stúdiómunkálatok már a legelejétől kezdve kizárólag két ember keze munkája volt, ami így, ebben a formában ritka jelenség a magyar zenei szakmában. |
, , , D, s, , ,
Lados Zsuzsi,
Marót Viki és a Nova Kultúr,
Mester Tamás,
Mujahid Zoli,
Neotones,
Pál Tamás,
Animal Cannibals,
Pflum Orsi,
Auth Csilla,
R-Port,
Baby Gabi,
Re-tech,
Back II Black,
Romantic,
Bartók Eszter,
Rony,
Bery,
Roy & Ádám,
Best Of Danubius,
Sub Bass Monster,
Betty Love,
Supernem,
Bikini,
Szabó Leslie,
Bon-Bon,
Szekeres Adrienn,
Club 54,
Tóth Vera,
Cool Garden,
Unique,
Crystal,
V-Tech,
Dopeman,
Sunny,
Gaabriel,
Igni,
Gál Csaba Boogie,
Bálint Ádám,
Galambos Dorina,
Gino,
Ganxsta Zolee,
Segio Santos,
Retroshow az ex Hip Hop Boyz tagokkal,
Ivan,
Inflagranti,
Kamikaze,
Kefír,
Ricky,
Kerozin,
Inti és a Pura Vida,
Kozmix,
Kozsó és az Ámokfutók,
Krisz Rudi,
Ladánybene 27
|
|
Nosztalgia
, , , D, s, , ,
A 70-es, 80-as, 90-es évek retro zenei stílusa népszerű művészek előadásában.
Gyerek
, , , D, s, , ,
Zene, színház, interaktív foglalkozás, minden mennyiségben. Gyerekműsorok, kézműves foglalkozások, kiegészítő programok.
Humorista előadók
, , , D, s, , ,
Minden, ami vicces, poénos és humoros, vidámság, móka, kacagás egy helyen. Magyar humorista előadók műsorai.
Mulatós
, , , D, s, , ,
Az idő múlásával a mulatós zene is átalakult, de a hangulata ugyanaz maradt. Tradicionális és modern mulatós előadók fellépései playback, fél-playback illetve élő koncert verzióban.
D.J-k
, , , D, s, , ,
Hazai és külföldi lemezlovasok, Dj-k közvetítése klubok, discok vagy akár zártkörű rendezvények részére.
Exclusive műsorok
, , , D, s, , ,
Ha valamilyen különlegességre, a megszokottaktól eltérőre vágyik nálunk megtalálja. Legyen szó akár egy vonós négyesről, coctail show-ról, vagy valamilyen látványos produkcióról.
Felfújható játékok
, , , D, s, , ,
Nem csak a gyermekek örömét szolgálhatják megrendelhető felfújható játékaink. Sok nevetés forrása lehet egy szabadtéri céges rendezvényen, a vízi foci pálya, vagy egy csapatépítő tréning alkalmával a felfújható akadálypályán botladozó cégvezetők látványa.
Folk műsorok
, , , D, s, , ,
Afrikától Írországig, a görög zenétől a cigányzenéig, nálunk mindent megtalál, bármilyen nemzetiségi műsorra is van szüksége.
Joyride+
, , , D, s, , ,
Egy rendezvény lebonyolításához szükséges technikai háttér biztosításában is állunk rendelkezésére.
Műsorvezetők
, , , D, s, , ,
Rendezvénye lebonyolításához szüksége van egy profi műsorvezetőre, vagy egy ismert személyre? Gondolja ki, kire van szüksége, és rendelje meg tőlünk!
Szórakoztató eszközök
, , , D, s, , ,
Legyen szó karaoke berendezésről, habgépről, Lökd meg a kecskét játékról, vagy Rodeó-bikáról, a Joyride számára semmi sem jelent problémát!
Underground
, , , D, s, , ,
Ha nem csak a megszokott hangzásra, nem csak a slágerekre, hanem valami másra, valami újra, frissebbre, netán valamilyen rétegműfajra van szüksége, jó helyen jár.
|
|
|