A Groovehouse 1997 áprilisában alakult. Az akkori együttest 2 fiú alkotta, Miki és Zsolti . Később rátaláltak Judyra , aki szólóénekesnőként már öt évvel ezelőtt hallatott magáról a könnyűzene világában. A fiúk kérésére 1998-ban felénekelte Szűcs Judit kevésbé ismert, ;Ha táncolsz vele; című dalát. Majd 1998 októberében az énekesnő a csapat teljes jogú tagjává vált.
Egy súlyos autóbaleset miatt első albumuk a tervezett február helyett csak 1999 júliusában jelenhetett meg.
A második lemez készítése közben Miki kilépett a csapatból, Zsolti és Judy alkották a duót, és folytatták a lemez munkálatait, melynek eredményeként
2001. őszén megjelent második nagylemezük HAJNAL címmel. Ezzel a lemezzel az együttes számos megmérettetésen szerepelt sikeresen, és hozták el a legkülönfélébb díjakat. Magas volt a mérce, de Judy és Zsolti nagy lendülettel készült a további feladatokra, és az új albumra.
2003. november 10-én jelent meg az ELMÚLT A NYÁR című harmadik nagylemez, ami 12 felvételt tartalmaz. A második albumról már ismert, és új szerzők dalai is helyet kaptak.
Az Elmúlt a nyár, alig néhány hónap alatt, 2004. március végére bearanyozódott, illetve a csapat megnyerte a legjobb videóklipért járó Bravo Ottó díjat is.
2005. ismét új kihívásokat állított eléjük: Judy márciusban elindult az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi döntőjén, ezalatt folyamatosan dolgoztak a negyedik albumukon, ami június 26-án jelent meg Ébredj mellettem címmel.
|
, , , D, s, , ,
Neotones,
Pál Tamás,
Pflum Orsi,
Animal Cannibals,
R-Port,
Auth Csilla,
Re-tech,
Baby Gabi,
Romantic,
Back II Black,
Rony,
Bartók Eszter,
Roy & Ádám,
Bery,
Sub Bass Monster,
Best Of Danubius,
Supernem,
Betty Love,
Szabó Leslie,
Bikini,
Bon-Bon,
Szekeres Adrienn,
Club 54,
Tóth Vera,
Cool Garden,
Unique,
Crystal,
V-Tech,
Dopeman,
Sunny,
Gaabriel,
Igni,
Gál Csaba Boogie,
Bálint Ádám,
Galambos Dorina,
Gino,
Ganxsta Zolee,
Segio Santos,
Retroshow az ex Hip Hop Boyz tagokkal,
Ivan,
Inflagranti,
Kamikaze,
Kefír,
Ricky,
Kerozin,
Inti és a Pura Vida,
Kozmix,
Kozsó és az Ámokfutók,
Krisz Rudi,
Ladánybene 27,
Lados Zsuzsi,
Marót Viki és a Nova Kultúr,
Mester Tamás,
Mujahid Zoli
|
|
Nosztalgia
, , , D, s, , ,
A 70-es, 80-as, 90-es évek retro zenei stílusa népszerű művészek előadásában.
Gyerek
, , , D, s, , ,
Zene, színház, interaktív foglalkozás, minden mennyiségben. Gyerekműsorok, kézműves foglalkozások, kiegészítő programok.
Humorista előadók
, , , D, s, , ,
Minden, ami vicces, poénos és humoros, vidámság, móka, kacagás egy helyen. Magyar humorista előadók műsorai.
Mulatós
, , , D, s, , ,
Az idő múlásával a mulatós zene is átalakult, de a hangulata ugyanaz maradt. Tradicionális és modern mulatós előadók fellépései playback, fél-playback illetve élő koncert verzióban.
D.J-k
, , , D, s, , ,
Hazai és külföldi lemezlovasok, Dj-k közvetítése klubok, discok vagy akár zártkörű rendezvények részére.
Exclusive műsorok
, , , D, s, , ,
Ha valamilyen különlegességre, a megszokottaktól eltérőre vágyik nálunk megtalálja. Legyen szó akár egy vonós négyesről, coctail show-ról, vagy valamilyen látványos produkcióról.
Felfújható játékok
, , , D, s, , ,
Nem csak a gyermekek örömét szolgálhatják megrendelhető felfújható játékaink. Sok nevetés forrása lehet egy szabadtéri céges rendezvényen, a vízi foci pálya, vagy egy csapatépítő tréning alkalmával a felfújható akadálypályán botladozó cégvezetők látványa.
Folk műsorok
, , , D, s, , ,
Afrikától Írországig, a görög zenétől a cigányzenéig, nálunk mindent megtalál, bármilyen nemzetiségi műsorra is van szüksége.
Joyride+
, , , D, s, , ,
Egy rendezvény lebonyolításához szükséges technikai háttér biztosításában is állunk rendelkezésére.
Műsorvezetők
, , , D, s, , ,
Rendezvénye lebonyolításához szüksége van egy profi műsorvezetőre, vagy egy ismert személyre? Gondolja ki, kire van szüksége, és rendelje meg tőlünk!
Szórakoztató eszközök
, , , D, s, , ,
Legyen szó karaoke berendezésről, habgépről, Lökd meg a kecskét játékról, vagy Rodeó-bikáról, a Joyride számára semmi sem jelent problémát!
Underground
, , , D, s, , ,
Ha nem csak a megszokott hangzásra, nem csak a slágerekre, hanem valami másra, valami újra, frissebbre, netán valamilyen rétegműfajra van szüksége, jó helyen jár.
|
|
|