Dopeman az ország egyik legjobb rap előadója, igazi megosztó személyiség.
Tehetsége még azok számára sem megkérdőjelezhető, akiknek már neve hallatán is borsódzik a hátuk. Első Fordult a kocka című albuma igazi bombaként robbant: addig ismeretlen előadóból (bár a Kartell állandó vendégeként már sok hívet és ellenséget szerzett magának) első lemezesként a gengszter rap legkarakteresebb és egyben legellentmondásosabb sztárja lett hónapok alatt.
Második albuma - amely a Magyarország rémálma címet viseli - egy minden eddiginél zordabb képet fest az utca hétköznapjairól.
Ez az album mindenkit, aki végighallgatja kizökkent a nyugalmából és valamilyen állásfoglalásra késztet, legyen az szimpatizáns, rajongó vagy az efféle megnyilvánulásokat gyökeresen elutasító!
2000. október - az új csapásmérő: Magyarország rémálma II. - A strici visszatér címmel megjelent a harmadik album.
Dopeman mit sem változott és mégis: ez az album kétségkívül Dopeman eddigi legjobb, legösszefogottabb, zeneileg is legkidolgozottabb munkája. Kemény, mint mindig, de több a komolyabb, személyesebb dal.
Persze a második album óta sok minden történt a Boss-al.
Dop gondozásában jelent meg a TKO albuma, amely - minden eddig hallottnál durvább imagójával - nem kis vihart kavart.
- Azt mondják a legjobb rablóból lesz a legjobb pandúr - hát...
Újabb öröm is érte a La Maffia Familiát: bearanyozódott a Magyarország rémálma című album ! 2000. novemberében Dopeman Amerikában forgatta legújabb videoklipjét; ezzel egyidőben a Pizzás c. új magyar játékfilmben is szerepet vállalt, és zenét is írt a filmhez.
Az országház fantomja album bár nem szándékoltan, de nem véletlenül... a 2002-es választások előtti napokban kerül a boltokba. Dopeman-ról, még és elsősorban nem ez jut eszünkbe, mégis nagyon fontos, hogy itt kérem ZENE van. Nem számítógépes prüntyögésre szövegelő kényszerrapper, hanem hús-vér zenészek és az ország egyik legjobb rapper-szövegírója hozta össze az albumot. Nem felejtkezhetünk el Kicsi Dope Péter elévülhetlen érdemeiről ami a zeneszerzést és az albumon hallható gitárjátékot illeti. Dopeman ezen az albumon megint új sztárt avat Tyson személyében aki kétségkívül igen karizmatikus rap előadó és még hallani fogunk róla (én megmondtam...). Egy dal erejéig még mindenki közösen is rappel aki számít: Ganxta Zolee, Sub Bass Monster, Dopeman és Tyson. Akinek ez sem elég annak úgyis annyi.
|
, , , D, s, , ,
Neotones,
Pál Tamás,
Pflum Orsi,
Animal Cannibals,
R-Port,
Auth Csilla,
Re-tech,
Baby Gabi,
Romantic,
Back II Black,
Rony,
Bartók Eszter,
Roy & Ádám,
Bery,
Sub Bass Monster,
Best Of Danubius,
Supernem,
Betty Love,
Szabó Leslie,
Bikini,
Bon-Bon,
Szekeres Adrienn,
Club 54,
Tóth Vera,
Cool Garden,
Unique,
Crystal,
V-Tech,
Dopeman,
Sunny,
Gaabriel,
Igni,
Gál Csaba Boogie,
Bálint Ádám,
Galambos Dorina,
Gino,
Ganxsta Zolee,
Segio Santos,
Retroshow az ex Hip Hop Boyz tagokkal,
Ivan,
Inflagranti,
Kamikaze,
Kefír,
Ricky,
Kerozin,
Inti és a Pura Vida,
Kozmix,
Kozsó és az Ámokfutók,
Krisz Rudi,
Ladánybene 27,
Lados Zsuzsi,
Marót Viki és a Nova Kultúr,
Mester Tamás,
Mujahid Zoli
|
|
Nosztalgia
, , , D, s, , ,
A 70-es, 80-as, 90-es évek retro zenei stílusa népszerű művészek előadásában.
Gyerek
, , , D, s, , ,
Zene, színház, interaktív foglalkozás, minden mennyiségben. Gyerekműsorok, kézműves foglalkozások, kiegészítő programok.
Humorista előadók
, , , D, s, , ,
Minden, ami vicces, poénos és humoros, vidámság, móka, kacagás egy helyen. Magyar humorista előadók műsorai.
Mulatós
, , , D, s, , ,
Az idő múlásával a mulatós zene is átalakult, de a hangulata ugyanaz maradt. Tradicionális és modern mulatós előadók fellépései playback, fél-playback illetve élő koncert verzióban.
D.J-k
, , , D, s, , ,
Hazai és külföldi lemezlovasok, Dj-k közvetítése klubok, discok vagy akár zártkörű rendezvények részére.
Exclusive műsorok
, , , D, s, , ,
Ha valamilyen különlegességre, a megszokottaktól eltérőre vágyik nálunk megtalálja. Legyen szó akár egy vonós négyesről, coctail show-ról, vagy valamilyen látványos produkcióról.
Felfújható játékok
, , , D, s, , ,
Nem csak a gyermekek örömét szolgálhatják megrendelhető felfújható játékaink. Sok nevetés forrása lehet egy szabadtéri céges rendezvényen, a vízi foci pálya, vagy egy csapatépítő tréning alkalmával a felfújható akadálypályán botladozó cégvezetők látványa.
Folk műsorok
, , , D, s, , ,
Afrikától Írországig, a görög zenétől a cigányzenéig, nálunk mindent megtalál, bármilyen nemzetiségi műsorra is van szüksége.
Joyride+
, , , D, s, , ,
Egy rendezvény lebonyolításához szükséges technikai háttér biztosításában is állunk rendelkezésére.
Műsorvezetők
, , , D, s, , ,
Rendezvénye lebonyolításához szüksége van egy profi műsorvezetőre, vagy egy ismert személyre? Gondolja ki, kire van szüksége, és rendelje meg tőlünk!
Szórakoztató eszközök
, , , D, s, , ,
Legyen szó karaoke berendezésről, habgépről, Lökd meg a kecskét játékról, vagy Rodeó-bikáról, a Joyride számára semmi sem jelent problémát!
Underground
, , , D, s, , ,
Ha nem csak a megszokott hangzásra, nem csak a slágerekre, hanem valami másra, valami újra, frissebbre, netán valamilyen rétegműfajra van szüksége, jó helyen jár.
|
|
|