Betty Love, azaz Boros Bernadett 1975. március 25-én született Budapesten.
16 éves korában modellként kezdett ismerkedni a színpadok világával, azóta is dédelgetett álma a divattervezés, nagyon szeretné magát egyszer ebben is kipróbálni. 1993-ban csatlakozott az akkor már négy éve létező Soho Party-hoz. (A tagok: Dömötör Sándor /Döme Dee, Náksi Attila, Boros Bernadett/Betty Love) És ezzel egy páratlan sikersorozat vette kezdetét. Első sikerük a Miért nincs nyáron hó című dal volt, amelyet az Annibal Cannibals írt számukra és az FLM, Megdöglöm érted című albumán jelenhetett meg. Ezt olyan sikerdalok követték, mint a Gyere táncolj!, a Dilis a lány,a Balatoni nyár, a Szállj, vagy a Hiányzol, amelyben Szolnoki Péter énekelte a refrént. Az együttes fennállása során több mint 200 000 lemezt adott el. Több arany- és platinalemezt kiérdemelve ezzel. Számos hazai díjat érdemeltek ki, közte a Bravo-Ottó-díjat. Végül 1998. december 31-én feloszlottak, Náksi tovább folytatta produceri és dj. karrierjét, Döme a Kiwi karrierjét egyengeti.
Betty Love pedig szólókarrierbe kezdett. 1999 őszén jelent meg első kislemeze a Repülj tovább! A dalhoz egy remek vidóklipet is készítettek, amelyet Prágában forgattak. 2000. tavaszán jelent meg Repülj tovább című első nagylemeze. A produkcióban, szerzőtársként részt vesz Náksi Attila, Brunner Zsolt, Bruckmann Balázs a Fantastic Crew, és a Sonic Age.A produceri szerepkört Náksi Attila vállalta magára.
Olyan, mint a méz címmel 2000 nyarán megjelent a második kislemez az albumról.
A 2002 augusztusában napvilágot látott Tőled szép című kislemez után október elején jelenik meg Betty Love második szólóalbuma, az Ég és föld között Betty dalai mindig a legmodernebb és legaktuálisabb tánczenei trendeket tükrözik, és nincs ez másképpen az új album esetében sem, amelyen az énekesnő a megszokott csapat (Náksi Attila és Brunner Zsolt) mellett új dalszerzőkkel (pl. Jutasi Tamással, Harmath Szabolccsal, Orbán Tamással és Németh Zolival a Platinumból) is együtt dolgozik. A rangos szerzőgárdát maga Betty egészíti ki, aki maga írt meg számos énekdallamot, valamint az albumon helyet kapó 10 vadonatúj dal szövegeinek nagy részét. Így az új lemez anyaga rendkívül sokszínű lett, hiszen a Repülj továbbról megismert modern dance-pop stílusú dalok (Vigyázz rám, Annyi minden vár még ránk, Kék öböl, Elrepít az éj, A vágy) mellett néhány lassú, az ambient felé hajló felvétel (Könnycsepp, Búcsú, Ég és föld között) is szerepel rajta.
Műsorszervezés: Joyride Koncert
|
, , , D, s, , ,
Kozmix,
Kozsó és az Ámokfutók,
Krisz Rudi,
Ladánybene 27,
Lados Zsuzsi,
Marót Viki és a Nova Kultúr,
Mester Tamás,
Mujahid Zoli,
Neotones,
Pál Tamás,
Pflum Orsi,
Animal Cannibals,
R-Port,
Auth Csilla,
Re-tech,
Baby Gabi,
Romantic,
Back II Black,
Rony,
Bartók Eszter,
Roy & Ádám,
Bery,
Sub Bass Monster,
Best Of Danubius,
Supernem,
Betty Love,
Szabó Leslie,
Bikini,
Szekeres Adrienn,
Bon-Bon,
Tóth Vera,
Club 54,
Unique,
Cool Garden,
V-Tech,
Crystal,
Sunny,
Dopeman,
Igni,
Gaabriel,
Bálint Ádám,
Gál Csaba Boogie,
Gino,
Galambos Dorina,
Segio Santos,
Ganxsta Zolee,
Ivan,
Retroshow az ex Hip Hop Boyz tagokkal,
Kamikaze,
Inflagranti,
Ricky,
Kefír,
Inti és a Pura Vida,
Kerozin
|
|
Nosztalgia
, , , D, s, , ,
A 70-es, 80-as, 90-es évek retro zenei stílusa népszerű művészek előadásában.
Gyerek
, , , D, s, , ,
Zene, színház, interaktív foglalkozás, minden mennyiségben. Gyerekműsorok, kézműves foglalkozások, kiegészítő programok.
Humorista előadók
, , , D, s, , ,
Minden, ami vicces, poénos és humoros, vidámság, móka, kacagás egy helyen. Magyar humorista előadók műsorai.
Mulatós
, , , D, s, , ,
Az idő múlásával a mulatós zene is átalakult, de a hangulata ugyanaz maradt. Tradicionális és modern mulatós előadók fellépései playback, fél-playback illetve élő koncert verzióban.
D.J-k
, , , D, s, , ,
Hazai és külföldi lemezlovasok, Dj-k közvetítése klubok, discok vagy akár zártkörű rendezvények részére.
Exclusive műsorok
, , , D, s, , ,
Ha valamilyen különlegességre, a megszokottaktól eltérőre vágyik nálunk megtalálja. Legyen szó akár egy vonós négyesről, coctail show-ról, vagy valamilyen látványos produkcióról.
Felfújható játékok
, , , D, s, , ,
Nem csak a gyermekek örömét szolgálhatják megrendelhető felfújható játékaink. Sok nevetés forrása lehet egy szabadtéri céges rendezvényen, a vízi foci pálya, vagy egy csapatépítő tréning alkalmával a felfújható akadálypályán botladozó cégvezetők látványa.
Folk műsorok
, , , D, s, , ,
Afrikától Írországig, a görög zenétől a cigányzenéig, nálunk mindent megtalál, bármilyen nemzetiségi műsorra is van szüksége.
Joyride+
, , , D, s, , ,
Egy rendezvény lebonyolításához szükséges technikai háttér biztosításában is állunk rendelkezésére.
Műsorvezetők
, , , D, s, , ,
Rendezvénye lebonyolításához szüksége van egy profi műsorvezetőre, vagy egy ismert személyre? Gondolja ki, kire van szüksége, és rendelje meg tőlünk!
Szórakoztató eszközök
, , , D, s, , ,
Legyen szó karaoke berendezésről, habgépről, Lökd meg a kecskét játékról, vagy Rodeó-bikáról, a Joyride számára semmi sem jelent problémát!
Underground
, , , D, s, , ,
Ha nem csak a megszokott hangzásra, nem csak a slágerekre, hanem valami másra, valami újra, frissebbre, netán valamilyen rétegműfajra van szüksége, jó helyen jár.
|
|
|