Énekes, basszusgitáros, szaxofonos zeneszerző
1947. november 14-én született Budapesten.
1999 októberében jelent meg új nagylemeze, a zenéjét és a dalok szövegét Bornai Tibor írta, közreműködtek a lemezen, Somló Tamás gyermekei, Sztevanovity Dusán, Bródy János, Závodi Gábor, és Demjén Ferenc.
A Magyar Artistaképző elvégzése után a 60-as évek elején tűnt fel a magyar beatzenében.
1964-ben került az Omegához,majd artista (cirkuszi zenebohóc) lett. Ezt követően játszott a Kex, és a Non Stop együttesben 1973-ban a Locomotiv GT be került, Freinreisz Károly helyett, és a búcsúig tagja volt az együttesnek Az együttes rajongóitól 1992. május 14-17. között négy koncerttel (Nyugati Pályaudvar) búcsúzott el, akkor úgy tűnt, hogy véglegesen. Aztán 1997-ben új lemezzel jelentkeztek, 424 (Mozdonyopera) címmel. 1999-ben pedig, június 27-én a Budapesti Búcsú keretén belül, a Felvonulási téren, közel kétszázezer ember előtt léptek fel, hét évnyi szünet után, újra.
1986-ban, hat évre Dániába ment vendéglátózni Sok eloadó hívta meg koncertjeire, mint vendégmuvész, például: Demjén Rózsi, Charlie, Bornai Tibor és Császár Előd
1996-ban énekelt a Patika című lemezen. 1992-ben jelent meg elso szólólemeze, a Som-ló ezt követte 1997-ben a Semmi cirqsz, majd 1998-ban a Somló koncert, amely az 1997 novemberi, jubileumi (50 éves születésnapját ünnepelte) koncertjének a felvétele. |
További előadók az alábbi témakörben:
D
D
s
s
Soltész Rezső,
Somló Tamás,
Szandi,
Szűcs Judith,
Varga Miklós,
Vikidál Gyula,
Vincze Lilla,
Zizi Labor,
Sipos F. Tamás,
Favágók,
Majsai Gábor,
Charlie,
Csepregi Éva,
Csonka András,
D. Nagy Lajos,
Delhusa Gjon,
Dolly Roll,
Gergely Róbert,
Hevesi Tamás,
Homonyik Sándor,
Karda Beáta,
Koós János és Dékány Sarolta,
Mary Zsuzsi,
Nagy Feró,
Pa-Dö-Dö,
Pataky Attila,
Payer Öcsi
|
|
Pop-koncert
, , , D, s, , ,
Playback fél-playback fellépések, élő koncertek, sztárelőadók pop-rock kategóriában, napjaink sztárjai.
Humorista előadók
, , , D, s, , ,
Minden, ami vicces, poénos és humoros, vidámság, móka, kacagás egy helyen. Magyar humorista előadók műsorai.
Gyerek
, , , D, s, , ,
Zene, színház, interaktív foglalkozás, minden mennyiségben. Gyerekműsorok, kézműves foglalkozások, kiegészítő programok.
Mulatós
, , , D, s, , ,
Az idő múlásával a mulatós zene is átalakult, de a hangulata ugyanaz maradt. Tradicionális és modern mulatós előadók fellépései playback, fél-playback illetve élő koncert verzióban.
D.J-k
, , , D, s, , ,
Hazai és külföldi lemezlovasok, Dj-k közvetítése klubok, discok vagy akár zártkörű rendezvények részére.
Exclusive műsorok
, , , D, s, , ,
Ha valamilyen különlegességre, a megszokottaktól eltérőre vágyik nálunk megtalálja. Legyen szó akár egy vonós négyesről, coctail show-ról, vagy valamilyen látványos produkcióról.
Felfújható játékok
, , , D, s, , ,
Nem csak a gyermekek örömét szolgálhatják megrendelhető felfújható játékaink. Sok nevetés forrása lehet egy szabadtéri céges rendezvényen, a vízi foci pálya, vagy egy csapatépítő tréning alkalmával a felfújható akadálypályán botladozó cégvezetők látványa.
Folk műsorok
, , , D, s, , ,
Afrikától Írországig, a görög zenétől a cigányzenéig, nálunk mindent megtalál, bármilyen nemzetiségi műsorra is van szüksége.
Joyride+
, , , D, s, , ,
Egy rendezvény lebonyolításához szükséges technikai háttér biztosításában is állunk rendelkezésére.
Műsorvezetők
, , , D, s, , ,
Rendezvénye lebonyolításához szüksége van egy profi műsorvezetőre, vagy egy ismert személyre? Gondolja ki, kire van szüksége, és rendelje meg tőlünk!
Szórakoztató eszközök
, , , D, s, , ,
Legyen szó karaoke berendezésről, habgépről, Lökd meg a kecskét játékról, vagy Rodeó-bikáról, a Joyride számára semmi sem jelent problémát!
Underground
, , , D, s, , ,
Ha nem csak a megszokott hangzásra, nem csak a slágerekre, hanem valami másra, valami újra, frissebbre, netán valamilyen rétegműfajra van szüksége, jó helyen jár.
|
|
|