Joyride Koncert

Fellépések, mûsorok szervezése, elõadó-
mûvészek közvetítése, koncert- és mûsorszervezés

Rólunk , Feltételek , Elérhetõség

Ámokfutók
Diszkográfia, Biográfia
Az Ámokfutók, magyar könnyűzenei együttes egyik legismertebb dala a Szomorú szamuráj. Kozso gitáros-énekesként kezdte pályafutását egy rockzenekarban, mellyel több tehetségkutató versenyt is megnyert.

Charlie
Diszkográfia, Biográfia, Hozzászólások
A Tátrai Band-del dolgozott, első szólóalbuma Charlie címmel 1994 tavaszán került a boltokba. Ezt további sikeralbumoik követték és követik napjainkban is...

Csepregi Éva
Zenei karrierjét a Neoton együttes tagjaként alapozta meg, a "Família" feloszlása után az Éva Neoton, illetve szóló pályafutása hozta számára a további sikereket. Rendszeres fellépő volt a Ruttkai Éva Színházban játszott daraboknak.

Csonka András
Saját bevallása szerint kicsi korától kezdve színésznek készült. 1997 őszén jelent meg első szólóalbuma, "Egy pici szerelem" címmel, amit további 4 album követett ezidáig. 2000. tavaszától tagja lett az RTL Klub Reggeli vidám műsorvezetői csapatának is

D. Nagy Lajos
A Bikini frontembere, azon ritka személyiségek egyike, akik szólóban is meg tudnak felelni a Közönség elvárásainak. Sikeres szólólemezei: Az idő foglyai (1998.), Monokli (1995.)

Delhusa Gjon
16 évesen robbant be a könnyűzenei életbe a Hegyek lánya című dallal. Az egyik legsikeresebb előadóvá vált, szinte minden napja fellépéssel volt betáblázva itthon éppúgy, mint a környező országokban. Több külföldi énekes kérte fel dalok komponálására, amiket sikeresen teljesített.

Demjén Ferenc
Demjén Ferenc az egyik, ha nem a legnépszerűbb magyar énekes, 1967 óta a magyar rockzene egyik meghatározó alakja.

Dinamit
 A Dinamit magyar rockegyüttes, amely 1979-ben alakult supergroupként: Vikidál Gyula a P. Mobilból, Németh Alajos a Miniből, Szűcs Antal Gábor, Papp Gyula és Németh Gábor a Skorpióból érkezett. Bár tehetséges zenészek alkották, megítélésére rányomta a bélyeget, hogy sokan „állami rockzenekarnak” titulálták.

Dolly Roll
Az együttes 1983-ban, a Hungária átalakulásával jött létre. Dalaik főleg a hatvanas évek olasz slágereire emlékeztetnek.

Edda
Az együttes tavaly ünnepelte 25 éves jubileumát, sikerük titka hitelességükben rejlik. Ha számokkal akarjuk jellemezn az elmúlt negyed évszázadot: 25 aranylemez, 4 platina album, 2 gyémántlemez...

Első Emelet
Az Első Emelet visszatért! A ’80-as évek egyik legnépszerűbb csapata újra a húrok közé csap, és 2009-től ismét bekapcsolódik a hazai könnyűzenei élet vérkeringésébe.

Fenyő Miklós
Énekes, billentyűs, zeneszerző, szövegíró, menedzser.1967-ben megalapította a Hungária együttest. Több mint 20 éve tartó szólókarrierje alatt számos díjat gyűjtött be szakmai elismertsége jeléül.

Gergely Róbert
Zenei és színészi képességének kamatoztatására elsőként a Pécsi Nemzeti Színházban kapott lehetőséget. Egy film, egy dal: "Emmanuelle". Robi első önálló popzenei próbálkozása minden várakozást felülmúl, egy csapásra ismert és sikeres lett.

Hevesi Tamás
Énekes, zeneszerző, dalszövegíró. Különböző vidéki, amatőr zenekarokban kezdett, majd 1981-ben megalapította a Névtelen Nulla együttest. 1994-ben jelent meg első szólólemeze, az Ezt egy életen át kell játszani (LGT dalok feldolgozásai).

Korda György és Balázs Klári
Mindketten aktív résztvevői a könnyűzenei életnek, a '80-as évek óta duettben szerepelnek. A mai napig szórakoztatják öregek és fiatalok tömegeit.

Kovács Kati
Énekes- és színésznő. Az 1965-ös Ki Mit Tud? megnyerésével robbant be a köztudatba. További táncdalfesztiválok első helyezésével a háta mögött kapta filmszerepeit és nyert el számos díjtat a közönség és a szakma elismerése jeleként.

Majsai Gábor
Első profi együttese a Wastaps volt. Sokan nevezik a magyar Tom Jones-nak. Első szólólemeze BaráTom Jones címmel jelent meg. Ő énekelte az Üvegtigris filmzenéjét is. Legismertebb dala "Szivatódal"

Mystery Gang
Hitelesen hozzák a kor manírjait, stílusuk színes, a rockabilly és a rock and roll mellé bejött a garage és a modern nagyváros lüktetését hozó jungle hatás is.

Nagy Feró
Énekes, gitáros, zeneszerző. 1970-től 1981-ig a Beatrice frontembere, ezt követően szólókarrierbe kezd és gyakran találkozthatunk vele szíházi darabokban is.

Pataky Attila
1974-ben alapította meg az Edda Műveket, amellyel ez idáig 20 arany-, 2 platina- és egy gyémántlemezt gyűjtött be. 1998-ban jelent meg első szólólemeze Dáridó címmel, rajta a legjobb magyar slágerekkel, természetesen Patakys stílusban.

Republic
"Kellő helyen és időben született".Az új Zenekar egy csapásra sikeres lett, azonnal lemezszerződést kaptak. A legjobb Republic hagyományú zenei elem: az a fajta ötvözet, amelyben a punk, a hardrock és a beat legprogresszívebb motívumai a meghatározó zenei megoldások.

Soltész Rezső
Szólókarrierje 1981-ben indult, köszönhetően a táncdalfesztiválnak, melynek eredményeképpen három egymást követő évben az év énekese lett, melyet a legnagyobb kritikus, a közönség szavazott meg neki. 1993 után hosszú ideig nem készített lemezt, de kapcsolata a közönséggel ezek után is megmaradt.

Szandi
Fenyő Miklós pártfogásának köszönhetően már 13 évesen elkészíti első albumát, amivel azonnal berobban a zenei életbe. A mára 30 éve énekesnő azóta is töretlenül jelen van a köztudatban.

Szikora Róbert és az R-GO
Diszkográfia, Biográfia, Hozzászólások
Az előadót a Hungária együttes dobosaként ismerhette meg a nagyérdemű. Miután kivált onnan, megalapította az R-Go-t, ami napjainkra számos díjat és elismerést tudhat magáénak, azóta is töretlenül öregbítve az együttes és Szikora Robi hírnevét.

Szűcs Judith
2002. november 10-én a Budapesti Vígadóban volt pályafutása 30 évfordulójának jubileumi koncertje. A '72-es Ki Mit Tud? megnyerése után karrierje felfelé ívelt itthon és külföldön egyaránt.

Varga Miklós
Színész és énekes. A kerreskedelmi és Vewndéglátóipari Főiskola elvégzése után kezdte szólókarrierjét és színházi pályafutását. Tagja volt a Grog, a Zenit, a P. Box, a Sirokkó és a Box együtteseknek.

Vikidál Gyula
Énekes, színész, szabadfoglalkozású előadóművész. A "melós" élet mellett számos amatőr zenekarban játszott. Az igazi áttörést a P. Mobil és az MHV jelentették számára. Eddig 11 nagylemezen, 4 kislemezen működött közre valamint 12 nagylemezen, mint meghívott előadó szerepelt.

Vincze Lilla
Énekesnő, színésznő, szövegíró. Az 1986-os Interpop Fesztivál első helyezettjeként tűnt fel, majd a Napoleon Boulevard együttes tagja és négy éven át az év énekesnője volt. 1990-től szólókarrierbe kezdett, sikereit a kapott díjak sokasága tükrözi.