SZEIFERT BIOGRÁFIA
1975-ben született. Általános iskolás évei alatt került először kapcsolatba a zenével, amit hét évig aktívan tanult. Gimnáziumi tanulmányai után tanári diplomát szerzett.
DJ/PRODUCER
15 éves kora óta játszik klubokban. Pályája kezdetétől több évig dolgozott Siófok legnagyobb nyári szórakozóhelyein, ahol már fiatal dj-ként megtapasztalta a nemzetközi és hazai közönség sokszínűségét. A kezdetektől több zenei irányzattal került kapcsolatba, jelenlegi zenei stílusa trance-hez közeli klub zene letisztult egyedi vokálokkal, húzós alapokkal, abszolút trendi hangzással. Szettjei a műfajon belül sokszínűek. Azon kevés művészek közé tartozik, aki kiemelkedő alkalmakkor előszeretettel játszik egész estét betöltő szettet is.
Szeifert egyedüli magyar dj, akinek 2001. óta folyamatosan jelennek meg mixlemezei, amelyeken felvonulnak a műfaj nemzetközi képviselőinek legjobb darabjai. Nevéhez fűződnek a Flört Inside 1-2., a Travelling to Happiness mix kiadványok, valamint a Pure Trance sorozat, melynek legújabb része 2007. júniusában látott napvilágot Zsolt hetedik albumaként.
Saját szerzeményei közül már több mint tizenöt track jelent meg hazánkban és világszerte, de producerként és szerzőként is részt vesz más előadók produkcióinak létrehozásában. Zsolt nevéhez több mint tíz klip fűződik, melyeket kivétel nélkül nagy rotációban játszottak a zenei csatornák.
Szeifert a legnagyobb független magyar lemezkiadó, a Record Express A&R menedzseri poszját töltötte be 2002-től 2007-ig , jelenleg a New york-ban, Milánóban és Budapesten működő nemzetközi lemezkiadó, a Karmatronic Records A&R igazgatója.
DJ mixeit hétről-hétre több rádió játsza hazánkban, Európában, valamint Észak- és Dél Amerikában.
Szeifert legjelentősebb fellépései közé tartozik a 2004-es Sziget Fesztivál, egyedüli magyar dj-ként játszott Tiesto 2005. novemberében a Papp László Sportarénában megrendezett több, mint 12000 fős koncertjén, szerepelt a MayDay Budapest 2006-os rendezvényén, a bécsi Rathaus-ban nagyszinpadon lépett fel a Paradise City 10. éves fennállásának évfordulójára rendezett megapartin. Az elmúl években a következő dj-kkel játszott együtt, a teljesség igénye nélkül: Tiesto, BT, ATB,Tomcraft, Mark Spoon, Agneli & Nelson, Sister Bliss, Anthony Pappa, Nick Warren, Sister Bliss, Lucien Foort, Blank & Johns, Talla, Observer, Jo Mills, Brian Cross, Paul Hazendonk, Viktoria Rebeka, Mo-Shic…
|
Bárány-Jován, DJ Sterbinszky, DJ Szeifert, Erős VS Spigiboy, Náksi-Brunner, Niki Belucci, Peat Junior és Fernando
DJ Dominique,
DJ Kühl,
DJ Newl,
DJ Szatmári,
DJ Tommyboy,
Junior
|
|
Pop-koncert
Caramel, Desperado, Emilio, Exotic, Fiesta, Fresh, Gáspár Laci, Groovehouse, Irigy Hónaljmirigy, LL Junior, Lola, Nox, Palcsó Tomi, Tóth Gabi, United, Zsédenyi Adrienn, Széles Iza, Ez One, Barbee
Playback fél-playback fellépések, élő koncertek, sztárelőadók pop-rock kategóriában, napjaink sztárjai.
Nosztalgia
Balázs Fecó, Demjén Ferenc, Edda, Fenyő Miklós, Komár László, Korda György és Balázs Klári, Kovács Kati, Republic, Szikora Róbert és az R-GO, KFT, Első Emelet
A 70-es, 80-as, 90-es évek retro zenei stílusa népszerű művészek előadásában.
Gyerek
100 Folk Celsius, Csepregi Éva, Eszményi Viktória és Heilig Gábor, Judit és a Zenemanók, Kincses Színház, Mikola Péter, Szandi, Csicsi
Zene, színház, interaktív foglalkozás, minden mennyiségben. Gyerekműsorok, kézműves foglalkozások, kiegészítő programok.
Mulatós
3+2, Aradszky László, Fekete Pákó, Lagzi Lajcsi, Matyi és a hegedűs, Mc Hawer & Tekknő, Bangó Margit, Románcok (Jolly és a Románcok)
Az idő múlásával a mulatós zene is átalakult, de a hangulata ugyanaz maradt. Tradicionális és modern mulatós előadók fellépései playback, fél-playback illetve élő koncert verzióban.
Humorista előadók
Badár Sándor, Bagi-Nacsa duó, Bajor Imre, Fábry Sándor, Forgács Gábor, Ihos József, Maksa Zoltán, Somogyi András, Szőke András ( Szőke Kapitány)
Minden, ami vicces, poénos és humoros, vidámság, móka, kacagás egy helyen. Magyar humorista előadók műsorai.
Exclusive műsorok
Bergendy Tánczenekar, Botafogo Táncegyüttes, Cotton Club Singers, David Merlini, Four Fathers, Horgas Eszter, Old Boys, Princess, Szekeres Adrienn, Szentpéteri Csilla, Tűzmadarak
Ha valamilyen különlegességre, a megszokottaktól eltérőre vágyik nálunk megtalálja. Legyen szó akár egy vonós négyesről, coctail show-ról, vagy valamilyen látványos produkcióról.
Felfújható játékok
Akadálypálya, Élő csocsó, Óriáscsúszda, Sumó birkózó, Vizifoci
Nem csak a gyermekek örömét szolgálhatják megrendelhető felfújható játékaink. Sok nevetés forrása lehet egy szabadtéri céges rendezvényen, a vízi foci pálya, vagy egy csapatépítő tréning alkalmával a felfújható akadálypályán botladozó cégvezetők látványa.
Folk műsorok
Afro Magic Band, Caribeat, Latin Combo, Los Andinos, Mascarades, Varnyú Country
Afrikától Írországig, a görög zenétől a cigányzenéig, nálunk mindent megtalál, bármilyen nemzetiségi műsorra is van szüksége.
Joyride+
Hangtechnika, Fénytechnika, Színpadépítés, Tűzijáték, Rendezvénysátor bérlés, Mobil wc kölcsönzés
Egy rendezvény lebonyolításához szükséges technikai háttér biztosításában is állunk rendelkezésére.
Műsorvezetők
Bálint Antónia, Csisztu Zsuzsa, Csonka András, Détár Enikő, Geszler Dorottya, Pokrivtsák Mónika
Rendezvénye lebonyolításához szüksége van egy profi műsorvezetőre, vagy egy ismert személyre? Gondolja ki, kire van szüksége, és rendelje meg tőlünk!
Szórakoztató eszközök
Karaoke, Lökd meg a kecskét, Mászófal, Rodeó bika, Vidámpark
Legyen szó karaoke berendezésről, habgépről, Lökd meg a kecskét játékról, vagy Rodeó-bikáról, a Joyride számára semmi sem jelent problémát!
Underground
Anima Sound System, Belga, Emil Rulez, Heaven Street Seven, Neo, Quimby, Kistehén Tánczenekar
Ha nem csak a megszokott hangzásra, nem csak a slágerekre, hanem valami másra, valami újra, frissebbre, netán valamilyen rétegműfajra van szüksége, jó helyen jár.
|
|
|